Fifteenth

Az elkövetkezendő 7 évben nem hallottam az angyalokról, de még Michaékról sem. Magántanuló lettem, és eltiltottak mindenkitől. Legalább nem kell tartanom KyungSootól. Vagy franc tudja, eddig még róla sem hallottam. Jelenleg 16 vagyok, és nem is olyan sokára letelik a szobafogságom időtartama, ami azt jelenti, hogy szabadon járkálhatok majd a városban. Remek.

Pár hónap múlva, a 17. szülinapom után végre sétálhattam. Az igazat megvallva teljesen más érzés a szabadban sétálgatni, mint a futópadon legyalogolni 3 km-t.

Zsebpénzem is volt - gyűjtögettem az évek során -, így hát nem szorultam szüleim támogatására.

Betértem egy csendes kávézóba, rendeltem egy forró csokit, és leültem egy asztalhoz.

Rendelésem kiérkezése, és számlám rendezése után nem sokkal odajött hozzám egy srác. Olyan ismerős volt, csak azt nem tudom honnan.

- Leülhetek? - a velem szemben levő helyre mutatott, ami tátongott az ürességtől, csalogatva az embereket, hogy jöjjenek ide. Nem volt mit tenni, hagytam, hogy leüljön.

- Ismerjük egymást valahonnan? -óvatosan kérdeztem rá, magam sem tudom miért.

- Persze, hogy ismerlek. Kim Jong Dae vagyok. Lehet nem emlékszel rám, de én igen. -huncutan mosolygott. Arcának minden miliméterét végigmértem. Tökéletes volt. Túlzottan is.

- És honnan is ismersz? -folytattam a kérdezősködést. Tényleg érdekelt. Nagyon is.

- Azt már én sem tudom, de nem találkoztunk olyan sokszor, max ha talán három alkalommal? -legyintett és gondolkodóba esett. Hát oké, nem egy mindennapi srác, az is biztos.

- És hány éves vagy? Mert akkor ezek szerint te tudod én mennyi vagyok.. -játszadoztam a forró csokim poharával. Kicsit kínos volt, hogy ő ismer engem, de én nem. 

- Hát persze. -bólogatott továbbra is mosolyogva. Hogy tud ennyit mosolyogni? Furcsa.- Te 17 múltál, én kicsit idősebb.

- Szóval 18? 19? -tippelgettem, de volt egy olyan érzésem, hogy mégcsak véletlenül sem ennyi.

- Majdnem. Csakhát 23.

- Ohh.. Valóban majdnem. -helyeseltem. Szóval hat évvel idősebb. Remek. És most hogy, merre, mi lesz, hmm?

Fourteenth

KyungSoo arcáról lefagyott a mosoly ahogy őrangyalom szemébe nézett. Na és most mi lesz?

- KyungSoo tűnj a közeléből, ne kelljen többször mondanom. -ordított rá Luhan, és közel járt ahhoz, hogy rátámadjon a másikra. Ő viszont kinevette és közelebb jött hozzám, én meg csak hátráltam, és hátráltam egészen egy fáig.

- Még látlak kicsi lány. -vigyorodott el, és eltűnt, mint a kámfor. Lu rögtön odajött és felemelt.

- Jól vagy? Nem bántott senki? -csak bombázott kérdéseivel, mint aki egész nap miattam aggódott volna. 

Megnyugtattam, hogy jól vagyok, nem bántottak, enni is kaptam, Suhoék vigyáztak rám. Mire odáig jutottunk, hogy rákérdezett ki az a Suho, a két farkas már eltűnt. Pedig azt hittem, legalább elköszönnek. Elindultunk hát hárman a laktanya irányába, de hogy minek megyünk oda. Mondjuk nem bánom, de na. 

Xiumin amint odaértünk barátságosan fogadta jöttünket-legalábbis engem- és megölelgetett. Ha nem tudnám, hogy sötét angyal, azt hinném ő a védelmezőm. Kikotyogta, hogy mennyire aggódott értem, és félt, hogy bajom esik. Milyen aranyos..

Luhannak szemmel láthatóan nem tetszett a jelenlegi állapot. Minél hamarabb el akart innen menni, vissza Angyalföldre.

- Gyere Yoongie, indulni kell.

- Még had maradjak egy picit, utána mehetünk. -szorosan bújtam Xiuhoz, aki ragaszkodott hozzám, mint kiskutya a csontjához.

- Nem lehet, muszáj mennünk. 

- Rendben. -lemondóan sóhajtottam, majd köszönés után elindultunk. Út közben azonban rákerdeztem.

- Luhan..

- Igen? -kapta rám a tekintetét, mikor szólítottam.

- Miért utáljátok ennyire egymást?

- Nagyon feltűnő? 

- Eléggé..

- Még kicsi vagy, hogy megértsd. Viszont haza kell vigyelek, anyukádék nem örülnek, és biztos mérgesek lesznek. Meg amúgyis.. Késő van.

Tereli a témát. Hát persze, miért is válaszolna rá. Csak mellettem van, és kész. Semmi jelentősége, hogy bármit is mondjon.

Hazaérve szobafogságot kaptam "örök életemre", így a szobámban töltöttem ezután napjaimat.